Dr. Áts Katalin reumatológus főorvos magánrendelése VÁC KÖZPONTJÁBAN

A valamelyik testrészhez köthető mozgásszervi panaszok egyik leggyakoribb magyarázata valamilyen ismétlődő, túlhajtott mozdulatsor, tartósan rögzült kedvezőtlen tartás vagy állandó feszült készenlét, pszichés állapot.

A megterhelő mozdulatsor oka valamilyen monoton munkamozdulat vagy sporttevékenység, amely az összetett mozgást végző ízületek (váll, kezek, térd) szalagrendszerében és mozgatóizmaikban fellépő mikrosérülés, szakadás, később zsugorodás okozta fájdalmas mozgászavarban nyilvánul meg.

A feszült testhelyzet vagy túl nagy fizikai megterhelés legtöbbször nyaki és ágyéki gerincfájdalmakat vált ki. Ha a megterhelt környezetben futó ideggyökök, idegek és erek is nyomás alá kerülnek, fonákérzés és keringési zavar is társulhat az adott mozdulat vagy tartás által kiváltott fájdalomhoz.

Ezek megszüntetésének elsődleges eszköze a megterhelés okának felderítése, ami a mozgások elemzésén és pontos anatómiai tudáson alapszik. Műszeres vagy képalkotó vizsgálatokra ritkán, főleg idegi és keringési szövődmények esetén lehet szükség.

A kezelés középpontjában a kiváltó tényezők lehetséges kiküszöbölése, helyi gyógyszeres (tapasz, kenőcs, helyi lazító és gyulladáscsökkentő injekciók) kezelés és lazító tornagyakorlatok, fizikoterápia állnak. Idült esetekben a túlfeszülést gátló, a testhelyzetet korrigáló gyógyító segédeszközök is alkalmazhatók.

A csigolyák és a végtagok ízületeinek gyulladásait fertőzések vagy kicsapódó kristályok keltik vagy az immunrendszer működészavara következtében jönnek létre.

Fő megjelenési formáik szerint egy- egy nagyízületen vagy szomszédos csigolyán hirtelen, hevesen, vagy egyre több ízületre vagy nagyobb gerincszakaszra terjedve, fokozatosan fejlődnek ki.

A fertőzéses vagy kristály által keltett gyulladásra az előbbi, akut, míg az autoimmun jellegűekre inkább a fokozatos kezdet jellemző.

Minden ilyen gyulladás esetén lehetőleg gyorsan és minél konkrétabban meg kell nevezni a betegséget.

A heveny gyulladások esetén legsürgősebb teendő a fertőzés bizonyítása vagy kizárása, amihez az érintett ízület megcsapolásával nyert folyadék vizsgálata szükséges.

A vérminta laboratóriumi vizsgálata az anyagcsere és immun eredetű gyulladások elkülönítéséhez és a gyulladás hevességének megállapításához ad támpontot.

A heveny, különösen a fertőzéses gyulladások gyógyszeres kezelését azonnal meg kell kezdeni, a krónikussá alakuló gerinc- és sokízületi gyulladások kezelését a beteg részletes tájékoztatásával kell megtervezni és vele közösen dönteni a választandó eljárásokról.

A kialakult betegségeknél a folyamatos követés és a mindenkori aktuális jelenségek konkrét ellátása biztosítja legjobban a betegség viszonylag legkedvezőbb kimenetelét.

A korszerű gyógyszereléssel és együttműködő életvitellel ma már elérhető a szinte panaszmentes állapot és zavartalan működőképesség. Ez a súlyos gyulladásos betegségekben is reális célkitűzés.

A gerinc és az ízületek krónikus gyulladásai (rheumatoid arthritis, arthritis psoriatica, spondylarthritisek, köztük a Bechterew betegség) az úgynevezett betegségmódosító gyógyszerekkel kezelhetők legeredményesebben.

A legkorszerűbb, a biológiai terápia akár meg is állíthatja a betegséget abban a szakaszában, amikor alkalmazni kezdték. Azért „biológiai”, mert a betegség biológiai okait gátolják meg, biológiai módszerekkel gyártott, védőoltás-szerű készítmények.

Ezeket alapos átvizsgálás után szabad csak elkezdeni és adásukat folyamatosan felügyelni kell az erre feljogosított centrumok és a beteg reumatológus kezelőorvosainak együttműködésével.

Csontozatunk teljes kifejlődése kezdetén a felépítés folyamatai az uralkodók: bonyolult szabályozó rendszer gondoskodik arról, hogy csontjaink elnyerjék végleges formájukat, méretüket, minőségüket. A fejlődés befejeztével még az igénybevétel (azaz a fizikai terhelés, a mozgásmennyiség), a táplálkozás (fehérje, kalcium, D-vitamin bevitele, terhesség igényei) és az esetleges törések alakítják a csontozatot.

Ebben az életszakaszban a csontépítés és lebontás folyamatosan zajlik, de egymást kiegyenlítve, a folyamatos átépülés révén biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű csontot. Az életkorral vagy a hormonális tényezők megváltozásával (menopauza, férfi klimax, petefészekműtét vagy rákellenes hormongátló kezelés) a csont lebontása válik meghatározóvá. Számos egyéb betegség okozhat csontritkulást.

A csökkent felépítés és a fokozott lebontás a csontritkulás oka, amely ”hivatalos” meghatározása szerint: a csontozat mennyiségének és minőségének csökkenése miatti fokozott csonttörési kockázat.

A csontritkulás felismerésének és követésének legegyszerűbb eszköze a csont kalciumtartalmának műszeres mérése (oszteodenzitometria, ODM), amelynek eredménye számszerűen megadja a csont sűrűségét.

Ennek alacsony értékei esetén a csonttörés kockázata nagy. A ritka csont kis erőbehatásra is eltörhet, a törés kockázatát azonban tovább növelik az eleséshez vezető egyéb okok: megszédülés, elbotlás szőnyegben vagy vezetékben, elcsúszás fürdőszobában. Ha az ODM vizsgálat révén csontritkulásra derül fény, annak közelebbi okát tisztázni kell. A reumatológus ennek érdekében további vizsgálatokat és konzultációkat kezdeményez, hogy a leginkább okszerű és korszerű kezelést alkalmazhassa.

A kiválasztott gyógyszeres kezelés mellett azonban el kell fogadtatnia és meg kell szerveznie a beteg csontritkulásának és a csonttörésének megelőzését vagy a kialakult betegség romlásának lassítását szolgáló életviteli változtatásokat és mozgásterápiát.

A csontritkulás önmagában nem fájdalmas, de a csigolyák csontritkulásos eredetű, fokozatosan vagy akár hirtelen bekövetkező alakváltozásai (beroppanás) következtében a gerinc szalagrendszerében és izomzatában keletkezik fájdalom, amelyet aktuálisan kezelni kell.